Alexandria hátat fordít a sivatagnak, és a tenger felé néz, és ez az egyetlen tény elég ahhoz, hogy másik országnak érződjön. Nagy Sándor alapította, és egykor az ókori világ legnagyobb könyvtárának és a pharoszi világítótoronynak adott otthont, két évezreden át a Földközi-tenger legkozmopolitább kikötőjeként élt — görög, római, zsidó, olasz és levantei egyszerre. Ami megmaradt, az a fakult fény városa: tengeri sótól csíkos art deco homlokzatok, belle époque kávéházak, és egy hosszú, ívelő korzó, amely esti sétára teremtődött, miközben a hullámok átcsapnak a falon.

A történelem itt rétegzett, és gyakran a föld alatt rejtőzik. A Kom es-Sukáfa katakombái három szinten csavarodnak le a sziklába, ahol az egyiptomi és a görög-római halotti művészet összeolvad; a Kom el-Dikkában lévő római amfiteátrum az egyetlen Egyiptomban; és a Kaitbáj-erőd, egy 15. századi tengeri vár, magán az elveszett Pharosz törmelékén áll a kikötő bejáratánál. Az ókori könyvtár modern visszhangja, a Bibliotheca Alexandrina, egy káprázatos, megdöntött üvegkorong a vízparton — a tudás 21. századi temploma, ott emelve, ahol az eredeti egykor leégett.

Az alexandriaiak azonban azt mondják majd, hogy a valódi ok az idejövetelre az, hogy halat egyél és kávét igyál. A tenger gyümölcsei itt a legjobbak Egyiptomban: olyan helyeken, mint a kikötő fölötti üvegfalú Fish Market vagy az évszázados görög intézmények kint Abu Kírnál, kilóra választod ki a fogásodat, és nézed, ahogy megsütik. Az étkezések között az irodalmi kávéházak — a freskós Trianon, a Saad Zaghloul téri patinás Délices — tartják életben a város régi, lassú, tengeri szellős ritmusát.