Marsza Alam az a hely, ahol a Vörös-tenger elcsendesedik. Mélyen lent a déli parton, a nagy csomagturisztikai szakaszok hatókörén túl, ez nyers sivatagi hegyek és egy szinte valószerűtlenül kék víz közé szorított búvárüdülők vékony vonala. Itt a hagyományos értelemben kevés a „tennivaló”, és pontosan ez a vonzerő — a város egy bázis, a valódi úti cél pedig a part előtt van. Az emberek a búvárkodásért és a búvárúszásért jönnek, az esélyért, hogy olyan lényekkel ússzanak, amelyek máshol nagyrészt eltűntek, és olyan sötét éjszakákért, hogy a csillagok elég közelinek érződnek ahhoz, hogy megzavarják őket.

A tengeri névsor rendkívüli. Az Elphinstone-zátony, egy függőleges, parttól távoli leszakadás, amelyet óceáni fehérvégű cápák és pörölycápák járőröznek, Egyiptom egyik legendás merülése. Az Abu Dabbab-öböl búvárúszókat vonz, akik abban reménykednek, hogy megosztják a sekélyeseket a tengerifüvet legelő dugongokkal és zöld teknősökkel, míg a Fury Shoalsban kint fekvő Szataja és a Dolphin House zátonyai a pörgőlégtáncos delfinek állandó rajairól híresek. A várostól északra a Marsza Mubarak egy újabb szelíd öblöt kínál teknősökkel és tengerifűvel, a Wadi El Gemal Nemzeti Park védett ölelése pedig zátonyokat, szigeteket és mangrovéseket őriz a part mentén.

A szárazföldön a textúra inkább sivatag és történelem, mintsem éjszakai élet. A Wadi El Gemal befelé fut az ababda beduinok földjére, ahol édes teát ihatsz, és gazellát és kőszáli kecskét olvashatsz ki a vádikból, az öreg Szikait római smaragdbányái pedig a dombokban rejtőznek — Egyiptom ősi forrása a zöld kőnek. A legtöbb este azonban a búvárszállásoké: alacsony tetejű, sótól kifakult helyek, mint a The Oasis vagy a Marsa Shagra Village, ahol a nap egy mezítlábas vacsorával, a napi megfigyelések megbeszélésével és a mély dél hosszú csendjével ér véget.